Petra Regények Petra Regények - Megrendelés

Óhídy Petra - Anna Szerelme
- részlet -

 

V. fejezet - a helyszín: Budapest


„A három gyerek, Andika, Sárika és Buksi lélegzetvisszafojtva nézi Kócoskát, aki bölcs nyugalommal várja kicsinyei megszületését. Kornélia mellettük áll, sápadt, ő is izgul. A kutyus az előző nap nagyon nyugtalan volt, nyöszörgött és kereste a helyet, ahol majd szülni fog. Aztán teljes biztonsággal rátalált a kuckóra, amit András eszkábált neki egy nagyméretű faládából, s amit vastag szőnyegdarabokkal béleltek ki; mert az ügyben már szakértő ismerősöktől tudták, a túl puha rongyokba esetleg belegabalyodhatnak a kicsinyek, és könnyen megfulladhatnak, ha nem tudnak kiszabadulni közülük.
Már éjszaka van, de Kornélia megígérte a gyerekeknek, hogy felkelti őket, ha eljön Kócoska ideje, és a pillanat most elérkezni látszott, így gyengéden ébresztgette a kicsiket, akiknek a nagy újságra egyből kiszállt a szeméből az álom, s siettek le a nappaliba Korival. Sárika és Buksi is azért aludtak a hétvégén Andráséknál, mert igen valószínű volt, hogy a "kutya kisdedek" a hétvégén megszületnek. És lám, szerencsére így is történt, és a gyermekek kerekre nyílt szemmel bámulták Kócoskát, és az élet, a születés csodáját.
Kócoska egy szülész gyakorlottságával látja el a piciket, "lekezeli" a méhlepényt, s gondosan lenyalogatja a fénylőszőrű, csukott szemű lényecskéket. Azt mondhatnánk, öt kutyacsecsemő látta meg a napvilágot, ha kinyílt volna már a szemük, de így csak azt lehetett mondani, hogy Kócoska ötöt kölykezett. A kiskutyák, mint az orgonasípok, fekszenek anyjuk emlőin, aki az orrával bökdösi, igazgatja őket. Mind az öten feketék és selymesszőrűek.
- Milyen édesek! - súgja Buksi. - Mikor lehet megsimogatni őket?
- Azzal még várjatok, ne ijesszétek meg Kócoskát. Egyelőre csak nézzétek, figyeljétek őket! - mondja Kori.
Kócoska csak egy pillanatra jön ki az alomból, óriási kortyokban lefetyeli a vizet, megszomjazott a szüléstől, aztán, mint jó anya, máris tér vissza a kicsinyeihez.
Még egy kicsit nézték a kutyamamát és kisdedeit, aztán Kornélia megszólalt:
- Menjetek, most már feküdjetek le, mi is mindjárt megyünk, holnap meg majd tovább gyönyörködünk a kutyusokban - és ezzel visszaterelte az emeletre a hálóruhás kicsiket.
Ő még kicsit lent maradt a nappaliban az időközben csatlakozott Andrással, aztán átölelkezve ők is felmentek a lépcsőn, hogy nyugovóra térjenek.
Másnap a gyerekek megállapíthatták, hogy a természet törvényei az erőseknek kedveznek, mert a nagyobb kölykök jutnak mindig a bővebben tejet adó "kutyacicikhez", míg a kisebbeknek a kicsikkel kell beérniök. Hiába teszik át ők a kicsi kutyákat a bővebb "forráshoz", a nagyok pillanatok alatt ellökdösik onnan őket, s maguk fekszenek a helyükre.
- A természet farkastörvényei - mondja bölcskomolyan Andika.
- Ez kutyatörvény, nem farkas! - javítja ki Buksi, miközben a többiek elnézően mosolyognak.”


Vissza a főoldalra Megrendelés Ajánlás

petra szerelmes regények - még a hüppögés is más lesz ezután