|
Óhídy
Petra - Budai szerelem
- részlet -
III. fejezet - a helyszín: Budapest
„- Szeretlek! - mondta. Olyan egyszerűen jött belőle
a vallomás, olyan természetesen. Tibornak soha nem
mondta így, ha az kérdezte, akkor válaszolt,
hogy igen, persze, szeretlek, de soha nem kezdeményezett,
mint most.
András átfogta a lány derekát. Most
nem vágyat éreztek, hanem végtelen szeretetet.
A fiú feltárta a teraszajtót és kézenfogva
kivezette a lányt. Mind a három hálószobának
volt kijárata a nagyméretű teraszra, ahol fehérre
festett nádszékek és egy nagy asztal hívogattak,
az ülőpárnák huzata sárga-fehér
csíkos volt, örök napfény hangulattal. Az
asztalon is sárga-fehér csíkos terítő
feküdt, frissen vasalva, ropogósra keményítve.
A terasz terrazzo burkolatára vidám, cikk-cakkos árnyékokat
rajzoltak a korlát balluszterei között betolakodó
napsugarak...
* * *
...Erzsi csak ült a fonott széken és "lebegett".
Talán, ha András rögtön nekiesik és
behúzza az ágyba, félt volna, és ellenérzései
támadnak, így azonban olyan meghitt hangulat kezdett
kialakulni közöttük, ami több a puszta vágynál.
Nézte a szép kertet, a még zöld pázsitot,
a fákat, amik itt-ott már sárgán és
rozsdavörösen virítottak. Az egyik ágon
kisveréb hintázott vidáman. Csodálatos
"díszlet" ahhoz, hogy asszony legyen. Elpirult
a gondolatra, hogy András talán nem is tudja, hogy
ő még soha, senkivel... Szégyellt erről
beszélni, neki természetes volt, de a fiúnak
talán nem az!
András óriási alpakka tálcával
tért vissza, ami meg volt rakva minden földi jóval.
Jénai kannában aranyszínű tea gőzölgött,
fonott kosárkában pirítósok kandikáltak
elő a fehér, csipkés szélű terítő
alól, méz, vaj, dzsem, egy nagyobb fémtálkán
hamandeggs, egy kisebben rózsaszínű sonkaszeletek
és két kis porcellán tartóban lágytojás
kínálgatták magukat.
- Mit szólsz, milyen tehetséges vagyok? - dicsekedett
a fiú.
Jó étvággyal enni kezdtek, Erzsi magában
csodálkozott is, mert mikor a fiú kiment, azt hitte,
egy falat sem fog lemenni a torkán. Evés közben
a kanaláról egy csepp méz gurult az asztalterítőre,
és eszébe juttatta a két szép Radnóti
verssort:
"... és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a terítőn."
Minden csodálatos volt. A napsugár beragyogta a szép
teraszt, és vidáman villódzott a két
szép, szoke fiatal haján...
* * *
Gyengéden bevezette a lányt a szobájába,
s leültette az ágyra.
- Helyezd magad kényelembe! - mondta, majd a kétszárnyú
üveges ajtóhoz lépett, és behúzta
a zsalukat. Egyszerre félhomályba veszett minden.
Kazettát helyezett a magnóba, a kellemes, lágy
zene elvarázsolta a szobát és őket is.
- És most itt vagyok és nem mozdulok mellőled
szerelmem!
Leült a lány mellé, magához húzta,
és csókolni kezdte. Erzsi lehúnyta a szemét,
úgy érezte, szédül, a lábai elgyengülnek,
ugyanakkor valami csodálatos, földöntúli
boldogságot érzett, ahogy egyre szorosabban simult
a fiúhoz.
András gyakorlott mozdulatokkal bújtatta ki a lányt
a rózsaszínű pólóból...”
|
