Óhídy Petra - Izabella Álma
- részlet -

IV. fejezet - a helyszín: Budapest

„Ákos sietve ment egy tárgyalásra a Váci utcán. Előtte egy lány haladt. A járása muzsika volt, úgy járt, mint a manökenek, egyik lábát egy képzeletbeli vonalon kicsit a másik elé helyezve, és közben karcsú dereka alatt a csípője izgalmasan ringatózott. Szép, fehérszőke szöghaja hosszú volt és együtt "táncolt" léptei ritmusával. Igéző járása volt, Ákos egyszerűen képtelen volt levenni róla a szemét. Egyenletesen, szinte megbabonázva haladt az álomszerű jelenség után. Aztán a tünemény bement az irodaházba, ahová - csodák csodája - Ákos is tartott.
Miután lejelentkeztek a recepción, együtt vártak a liftre, ahol Ákos végre "több szemszögből" is megvizsgálhatta a "hölgyet", aki azonban, bár a szeme sarkából észlelte a "mustrát", nem nézett vissza rá. Az arca megkapóan szép volt, és bármilyen furcsa, de ismerősnek tűnt a számára. Mire rákezdett volna, hogy mi már találkoztunk valahol, a lift megállta a harmadikon, és a lány kilépett, Ákos utána, és milyen az élet, a lány belépett abba a kis tárgyalóterembe, ahová ő is igyekezett. Kezet rázott a már ottlévőkkel. Egyeseket ismert már, másoknak bemutatkozott. Aztán úgy fordult, hogy meglátta az utána közvetlenül beérkező Ákost, és megelőzve azt, hogy a férfi bármit is tegyen, neki is mosolyogva kezet nyújtott.
- Jónapot! Hídvégi Izabella vagyok.
- Kezét csókolom! Papp Ákos - mutatkozott be a fiatal férfi. Miközben a kezük egy kissé hosszúra nyúlt kézfogásra összefonódott, és bizsergetően kellemes elektromos hullámok keletkeztek a két kéz között, Izabella mosolygott, és Ákos nem tudta miért, de újra úgy érezte, hogy ezt a mosolyt már többször is látta, de vajon hol?!
- Ne haragudjon, - szólt újból a lányhoz, - és ne nevessen ki, ez nem ócska trükk, de úgy érzem, találkoztunk már valahol.
- Igen - mosolygott vissza rá Izabell. - Nem is egyszer.
Ezúttal szerencséje volt, nem "kukult meg", mint az előző alkalommal, a partin. Többet azonban nem mondott, hadd törje a fejét a fiú.
Mikor Izabell a fiatalember névjegyére nézett, ott az állt, dr. Papp Ákos ügyvéd. Tehát az ő álmai lovagja ügyvéd... És szerencséjére egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy jólfésült, simamodorú "aktalovag", hanem, mint azt legelőször is megállapította: vonzóan férfias, macsós a külseje! És az a különleges, borostyánszín szeme fogvatartja a gondolatait, érzékeit már az első találkozásuk óta!
Közben a meghívó fél megnyitotta a tárgyalást, és Ákos még mindig nem tudta kitalálni, hol is találkozhatott már Izabellával. Figyelte a lányt, és egyre csodálatosabbnak találta, mert nemcsak az alakja és az arca, de az esze is elbűvölte. Rutinosan, értelmesen, célratörően tárgyalt. Ráadásul mindezt angol nyelven, szép, dallamos kiejtéssel, folyékonyan. Nehezen tudott koncentrálni a tárgyalásra, mert egyre jobban tetszett neki a lány, de hiába kutatott az agyában, nem tudott rájönni, honnan ismeri.
A tárgyalás után rögtön odalépett a Izabellához:
- Most nem szabadul, meg kell innia velem valahol egy kávét, és közben el kell árulnia, honnan olyan ismerős nekem.
- O.K. - nézett vissza fel rá a lány, és egyáltalán nem tiltakozott, sőt megkérdezte. - Hová megyünk?”