|
Óhídy Petra - Olasz napsütés
- részlet -
III. fejezet - a helyszín: Budapest
„A közönség lassan szállingózott befelé. A már hétvégi hangulatot sugárzó péntek estén az Operaház csodálatos, lenyűgöző, megunhatatlan arany-pompájával fogadta őket.
Klára és barátnője, Kátya az egyik baloldali páholy első két székén foglaltak helyet.
A mellettük lévő páholy, ami távolabb esett a színpadtól, üres volt. Oda csak az előadás megkezdése után érkeztek a nézők, két házaspár lehetett, Klára a szeme sarkából látta, s hallotta a neszezésüket, a halk suttogást, amíg helyet foglaltak. Aztán érezte, hogy a mellette helyet foglaló férfi tekintete folyamatosan rajta pihen, kicsit indignálódva kapta arra a fejét, aztán elkerekedett a szeme, és a férfi kis félmosolyára s bólintására ő is hasonlóan „válaszolt”. Róbert volt az. Nem a volt férje, hanem a férfi az olasz tengerpartról, akit azóta sem felejtett el, pedig nem történt közöttük semmi. A férfi szmokingban volt, fehér inge felett most is jóképűen rajzolódott ki markáns arca. Mellette a felesége, aki nem nézett Klára felé, a társaságukban lévő másik házaspárral társalgott suttogva.
Klára aztán visszafordította a színpad felé a fejét, de attól kezdve folyamatosan érezte, hogy a férfi, aki ezt zavartalanul tehette, a színpad helyett többnyire őt bámulja. Ez az érzés az arcába kergette a vért. Rögtön megjelent lelki szemei előtt az az olasz este, amikor egymást nézték a balkonról. És a szerelem bűvös áramköre most is elérte, a bőre libabőrös lett, és az ereiben forrón lüktetett a vér. Nehezebben lélegzett. Furcsa, milyen erős hatással van rá ez a férfi, akivel jószerével szinte nem is beszélt még. Igen, talán egyszer, mikor az a tengerparton visszadobta Robika labdáját, s ő megköszönte. Akkor a férfi azt mondta: „Édes kisfia van!” „Magának meg tündéri kislányai!” – válaszolta ő, igen, körülbelül ennyi volt az egész beszélgetés. Most pedig a nyakszirtje szinte átmelegedett a férfi szeme sugarától. Mintha a levegőben apró csókocskák áradtak volna felé. Furcsa nyilallást érzett az ölében, hatalmába kerítette a vágy. Aztán úgy érezte, mintha láthatatlan szikrák röpködnének kettőjük között a levegőben.”
|
