Óhídy Petra - Izabella Álma
- részlet -

II. fejezet - a helyszín: Budapest

„Nóra kiegyensúlyozott a konyhába az üres tányérokkal az egymásbarakott tálcákon, onnan kiabált vissza:
- Nincs ebben a háztartásban kéznél valami édesség?
- Nem vagyunk eléggé édesek mi magunk? Bárcsak már lennénk kéznél valami kellemes, torkos fiatalembernek, akit végre szeretni tudunk mi is... - Izabell kéjeset nyújtózott, szép teste megfeszült, szemei a távolba néztek, valahol ott kell lennie annak az eddig elmaradt "fehérparipás"-nak...
- Eltértél a tárgytól!
- Van ott néhány alma! Majd felvágjuk, és beforgatjuk kristálycukorba! Azt esszük édességként.
- Ha jól emlékszem, a múltkor is az volt a desszert! - mondta Nóra, aztán kissé fanyalogva és gúnyosan hozzátette: Fő a változatosság!
- Igen, valóban ez volt múltkor is, de ma emlékezetessé tesszük a dolgot! - pattant fel Izabell, és Nóra után sietett.
Elővett két gyönyörű, piros jonatán almát, megmosta őket, aztán egy-egy kés kíséretében kistányérra tette, ahogy Nóra készen lett a mosogatással, valljuk be, nem volt valami nehéz dolga, pedig még a serpenyőt is elmosogatta!
Izabell szakértő mozdulattal kézbe vette az almát, és miközben elkezdte a műveletet, a hámozásnál a spirálisan tekeredő, szép hosszú almahéj kígyót "alkotott", és ő közben így magyarázott Nórának:
- Vigyázva hámozzuk meg a kis gömbölyűt, mert a héjának teljes hosszában egészben kell maradnia. Aztán ha megvan, óvatosan fel kell emelni, és a bal vállunk fölött hátradobni.
- Ó, fekete mágia!
- Csendet és figyelmet kérek, hölgyem, ne értetlenkedjünk, és ne éretlenkedjünk, mert ez az alma sem éretlen! - Izabell szigorúan nézett Nórára, aki műijedelemmel a vállai közé húzta a nyakát.
- Mindezt azért tesszük, - bátorkodott ismét megszólalni Nóra - hogy aztán nehezebb legyen rendbetenni a konyhát?
- Jaj, de földhözragadt is vagy, szentem!
- Nem én vagyok földhözragadt, hanem az almahéj lesz az!
- Csőröt befogni!
Nóra ökölbe szorította a kezét, és a szája elé tette felemelt mutatóujját, mint egy engedelmes jó tanuló, úgy nézett Izabellre, de összepréselt, "lelakatolt" ajkai közül azért halkan annyit suttogott: - Anatómiából egyes, a nyúlnak nincs csőre!
- Nyúlkettő, ne "szórakázz" velem! Miután hátradobtuk az almahéjat, kiolvassuk belőle, hogy ki lesz a jövendőbeli nagy szerelmünk, esetleg férjurunk-parancsolónk.
- Szép hosszú almahéj kell például az alsó- és felső bergengóciai Bergengócfalvy Zebulonhoz!
- Zebulon legyen csak a tiéd! Természetesen az alma héjából nagy valószínűséggel csak egy betű fog formálódni, mégpedig minden bizonnyal a keresztnév első betűje, így aztán a név többi részét csak később fogjuk megtudni.
- Úgy látszik, nincs még eléggé kiforrva ez a tudományos módszer!
- Mielőtt máglyára küldenél, nem dobunk végre? Én kíváncsi is vagyok, meg enném is már az almát!
- O.K., számolok, háromra dobunk! Egy, kettő, há-há-há-hárommmm!
Az almahéjak hátraröppentek. A lányok meg megfordultak, és elkezdték vizsgálni az "eredményt".
- Nyuszikettő! - nevetett Izabell. - Zebulon most már biztos, hogy a tiéd lesz! Egyértelműen látom a "Z" betűdet!
- Akkor persze nem is érintkezhetsz majd velünk, nemesekkel, te póri lény.
- Szerinted az enyém milyen betű?
- Talán "A". A szellemeidnek kicsit olvashatatlan az írása!
- Szerintem meg "Á", hát nem látod ott azt a kis csücsköt?
- Ha óhajtod, látom. De csak a te kedvedért.
- De tényleg, ha jobban megnézed, nincs ott egy kis kitüremkedés?
- Jó, jó, tényleg van. De miért nem jó neked egy Adalbert, Aladár, Alajos, Alfréd, esetleg Alfonz vagy egyszerűen csak egy Antal. Ragaszkodsz Álmoshoz, mert tiszteled ősünket, vagy mert álmos vagy, és feküdni vágysz?
- "Fekünni" vágyom, bevallom, de nem alvás céljából!
- A kis hamis. Kit kéne takarjon az "Á" betű?
- Nem jöttél rá? Ákost...”